2012. május 10., csütörtök

Csomagom jött

Sziasztok!

Tudom, tudom. Lerágott csont. De végre megkaparintottam én is az essence Vampire's Love kiadásának pár kincsét.
Amikor épp "divat" volt, még műkörmeim voltak, így nem nagyon jártam körömlakkok közelében. No, meg az essence állvánnyal is csak köszönő viszonyban voltam aminek a pénztárcám örült a legjobban.

Mikor felfedeztem ezt a kollekciót, már nem lehetett kapni. Leárazva sem. Kerestem a neten, de ott sem. Pedig nagyon szerettem volna a palettáját, azt is leginkább az arany-zöld szín miatt. (Nagyon régen volt ilyen árnyalatom, nagyon szerettem és szerintem jól is állt).
Szóval kerestem mindenhol, de nem találtam. 
Egyik nap viszont Klau talált egy eladó palettát egy lakkal. Írtam is a megadott email címre, bár nem gondoltam, hogy lesz belőle valami, mert a hirdetés decemberi volt, én pedig kb 3 hete találtam. A szerencse viszont velem volt, mert másnap megjött a válasz: megvan és eladó még. Ráadásul képeket is küldött róla. 
Ismét szerelem első sokadik látásra. Több email után végül kedvező áron 2 lakk és a paletta lett az enyém.
Az egész olyan hihetetlen volt. Hogy mégsem kell lemondanom róla. Hogy emailben az egyeztetés gördülékeny volt. A postára adás is gyors volt. Viszonylag hamar meg is jött. Amikor a kezembe került a csomag, az kicsit visszarántott a valóságba. A kedves Magyar Posta BT. (Bt., mert kis cég, kevés emberrel, és ez megmagyarázza, hogy) a csomag kb olyan állapotban volt, mintha egy éve már a postán lett volna. (kaptam már máshonnan is csomagot, hasonló állapotban. Szóval I Love Hate Posta, de hát ez van. Tudomásul vettem.)
Amíg ki nem bontottam, láttam lelki szemeim előtt, ahogy a postai dolgozók fociznak vele, a paletta darabokban. -Még jó,hogy olvastam valahol, hogy hogyan lehet a törött púdereket újjá varázsolni. Itt lesz a "remek" alkalom.

Aztán lassan elkezdtem kibontani....


A csomagolás hátulján ez fogadott:

Tiszta aranyos :)


A papírt eltávolítva egy kemény kis doboz fogadott -bíztam benne, hogy postafoci álló.


Látszatra túlélte :)


És akkor a lényeg: egyben vagy darabokban?


01 love at first bite 
TÚLÉLTE! Juhhééééé :)

01 gold old buffy    01 love at first bite      03 true love


 Love at first bite? Igen. És a második és a harmadik harapásra is.

Hamarosan jelentkezek a velük készített sminkekkel és körmökkel.
Nyilván láttatok már elég bejegyzést róla, de én most nagyon örülök neki :)
Majd igyekszem nem egyszerre a nyakatokba zúdítani ;)

U.I.: Nagyon köszönöm még egyszer, hogy elküldted nekem. Örömet okoztál. Jó volt Veled üzletelni :)


Klau: Jövök Neked ;)

További szépséges estét!

3 megjegyzés:

  1. De a rossmannban az a szegény árva agyhalott paletta még mindig ott csücsül :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még mindig?!
      Van benne egy rózsaszín, meg egy fél szürke (vagy kék?). A többinek meg lábakélt. Kíváncsi leszek ki vesz meg majdnem üres,törött palettát.
      Részemről említésre se méltó. Kb annyit ért,mint neten nézegetni képeket róla :D

      Törlés
  2. Szivesen! Örülök, hogy rendes kisgazdája lett a termékeknek!!! :]

    VálaszTörlés